Középfokú borismereti tanfolyam

A Dél- Alföldi Borsuli, a budapesti székhelyű,  nemzetközileg is elismert Borkollégium – amely a Wine and Spirit Education Trust világhálózatának első magyarországi tagja - kihelyezett tagozataként, 2012. szeptemberében megkezdte oktatási tevékenységét Szegeden.

 A világon jól ismert a WSET által kidolgozott borértékelési rendszer, melynek lényege az egyensúly-centrikusság, ezt követik az ismert borbíráló grémiumok, zsűrik is. A WSET kurzusok elvégzése után, idegen nyelvű vizsga letételével nemzetközileg elfogadott oklevél szerezhető, mely a diplomakurzus előszobája. 2011-től e kurzus a Ruszton működő Osztrák Borakadémián – a német mellett – immáron angol nyelven is elérhető.

Középfokú borismeret

A Középfokú borismereti tanfolyam kitekintést ad a világ boraira. Ezen a szinten az egyes bortermő régiókat a legjellemzőbb szőlőfajtáikon keresztül ismerjük meg. A legfontosabb szőlőfajták mellett megismerkedünk a természetes édes borok, erősített borok, pezsgők és párlatok világával is. A kurzus elméleti előadásokra és gyakorlatra épül, több mint 70 bor szakszerű kóstolására ad lehetőséget.
 
A Középfokú kurzust, intenzív – 4 egymást követő nap, vagy két egymást követő hétvégén elosztva kínáljuk.

Tematika

·        Borkóstolás haladóknak
·        A borok árát, minőségét és jellegét befolyásoló tényezők
·        Pezsgők és habzóborok
·        Erősített borok és természetes édes borok
·        Párlat alapismeretek
·        Felszolgálási ismeretek
·        Világfajták és termőhelyeik
(sauvignon blanc, cabernet sauvignon, merlot, syrah, grenache, chardonnay, pinot noir, rizling, sangiovese, tempranillo, nebbiolo stb).
·        Bor- és étel párosítások


 A tanfolyam időpontja

2016. május 28-29 - június 11-12

Az oktatás magyar nyelven történik.
A tanfolyam minimum 12 fő részvételével indul.
 
A jelentkezés menete

Amennyiben jelentkezését már online formában, vagy írásban jelezte a Dél-Alföldi Borsuli felé, úgy részvételi szándékát a tanfolyam díjának befizetésével erősítheti meg.

A TANFOLYAM ÁRA: 89 000.- FT+ÁFA
/10 % KEDVEZMÉNY - Amennyiben a befizetés a tanfolyam kezdete előtt 2 héttel megtörténik./

Tananyag

- Mészáros Gabriella, Sánta Zoltán: Bortankönyv – a világ borai
  Ára: Beíratkozott hallgatók részére kedvezményesen 7 000.- Ft.
- WSET ” Looking behind the label” könyv angol vagy más idegen nyelven (német, francia, olasz, spanyol, japán, svéd stb.)
 
A tananyagok megvásárolhatók a Dél-alföldi Borsuliban.

 A tanfolyami díj beérkezését követően a hallgatók a Dél-Alföldi Borsuli ill. a Borkollégium honlapjáról az előadáson elhangzó jegyzeteket is letölthetik.
 
A tanfolyam időpontja, menete

Az előadások az intenzív kurzusokon reggel pontosan 9.00 órakor kezdődnek. Este 6 és 7 óra között fejezzük be a tanulást, kivéve a vasárnapot, amikor vizsgával zárul a délután, és nagyjából 18.00 órakor végzünk.

A tanfolyam helyszíne

 Dóm Hotel
6720 Szeged, Bajza utca 6.

Alkalmanként kb. 16-18 féle bort kóstolunk, ezért ha teheti, autóját hagyja otthon.

Vizsga

A Borsuli ill. a Borkollégium tanfolyama magyar nyelvű vizsgával zárul, általában a tanfolyamot követő 2 héten belül.  A feladatlap 50 db feleletválasztós tesztkérdést tartalmaz, melyek legalább 60%-ára helyes választ kell adnia a hallgatónak a sikeres vizsga eléréséért. Ezen kívül 1 bort a tanultak szerint elemzünk.
A sikeresen vizsgázó hallgatóink „Borajánló” tanúsítványt vehetnek át.
 
Akik nemzetközi vizsgára jelentkeznek, azok számára az évi 4 alkalommal meghirdetett vizsgaidőpontok valamelyikén kell előzetes jelentkezést követően megjelenni a Dél-alföldi Borsuli budapesti központjában, a Borkollégiumban.
Az idegen nyelvű vizsga szintén 50 db feleletválasztós tesztkérdést tartalmaz. Ezen a szinten a WSET vizsgán kóstolás nincs. A kérdéssort és sikeres vizsga esetén az oklevelet is Londonból postázzák.
 
 
Ha bármilyen kérdése merülne fel a továbbiakban, készséggel állunk rendelkezésére.